Bár a visszatérésünk után erről nem ejtettem szót, az otthon töltött hét alatt nagy örömben volt részünk: Bori (Eszter és Gyuri kislánya) keresztszülei lettünk Krisztával. Kicsit izgultunk, hogy átjutunk-e az egyházi bürokrácia útvesztőin, de végül sikerült beszereznünk a papírokat, ezzel Gyuriékat is megkíméltük az utolsó pillanatban pót-keresztszülőkre vadászás kellemetlenségeitől, és persze főleg aktív részesei lehettünk az egyház gyarapodásának.
Az idő eléggé haragudott ránk (mondjuk azóta már valahogyan igazán kiengesztelődhetett volna...), mert esett az eső és fújt a szél, de szerencsére Borit ez nemigen zavarta, mit sem sejtve, érdeklődve nézegetett körbe a templomban a sok ismerős és ismeretlen arcra. Még az sem zavarta, hogy egy feltűnőven erős francia akcentussal beszélő pasi vette a kezébe, amikor a papbácsi elkezdett beszélni. Így aztán eleinte én tartottam hősiesen. minden jól is ment némi rugózással, Norbi, Ervin bá' (ált isk. tesitatnár) és a TV-torna örökségének bámulatos váltogatásával ("Nem fáradunk! Kettő-négy! Gyorsabban! Négy-öt, és magasabbra a gyereket, hét-nyolc, lendülettel, kilenc-tíz, most elölről, és mosoly!") az első kb. 10 percben, aztán Bori kezdte megunni a dolgot, a gyűrűmmel nemigen tudott játszani, és mivel sem lógó ékszereim, sem hosszú hajam nincs, az orrom pedig nem fér el a kezében, már semmi más elfoglaltságot nem talált, mint hogy elkezdjen először csak halkan és szórványosan, de egyre emelkedő hangerővel és gyakorisággal nyöszörögni.
Annyit azért már tudok a gyerekekről, hogy ha az ember semmit nem tesz, akkor ennek előbb-utóbb rossz vége lesz, de mivel énekelni mégsem kezdhettem el, zümmögni és brummogni kezdtem a fülébe. Ez egy ideig hatott is, de sokkal kevésbé, mint reméltem. (Engem nagyon megnyugtatott volna a helyében. A fene érti a nőket.) Szerencsére azért az olajozás végéig elég jól kitartottunk. (Mondjuk szerintem nem sokat segített a nyikorgáson, talán mert nem a torkába kente, hanem csak a homlokára, de legalább a pap is megpróbálta, ami tőle tellett, és ezt nagyra értékeltem.)
Aztán lassan jött a hideg vizes fürdetés, ezt állítólag nem annyira szeretik a babák, úgyhogy nagy ravaszul azt gondoltam, átadom Borit Krisztának, hogy őt érje (a kiömlő vízen kívül) a megtiszteltetés, hogy karjaiban tarthatja a gyermeket keresztényi élete első pillanataiban. (Arról nem beszélve, hogy amúgy sem legendás hallásomat is igyekeztem megóvni Bori véleményétől...)
De csalódnom kellett: ahogy elnéztem, ez a lány otthon fog maradni húsvéthétfőn, mert teljes nyugalommal tűrte, ahogyan megöntözik ("...mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt...", hogy valami keresztényit is belevigyek az ökörködés mellett), úgyhogy igazán büszkék lehettünk rá a szülőkkel együtt.
Utána szűkkörű (25 fős) vendégség az Ulászló utcában a Szántó lányok ételkölteményeivel (ezekről kép nincs, csak szép emlékek) és egy fotóssal, aki megállás nélkül kattintgatott, de legalább született néhány kép az eseményről. Akit érdekelnek a képek, minden szerzői jogi kérdésre fittyet hányva közzéteszem a helyüket; azt azért végképp pofátlanságnak éreztem volna, ha beszerkesztem őket.
A keresztszülők és az anyuka által készített fotók, az apuka gondos és értő utómunkájával:
Eszter édesanyjának képei:
Következő bejegyzésem címe: horror a zöldségeskertben. Remélem, mindenki jól fog azért aludni, szép álmokat!
Ha az anyját örökölte, akkor nem fog otthon maradni Húsvéthétfőn:) Majd csak 25 éves kora után. (amikor már buli, hogy jönnek a barátok, a a többit meg elviseli az ember lánya:)
VálaszTörlésNa majd a körösztapja megneveli, hogy otthon maradjék, nagy nyugton. És viselje az asszonysorsát békével, örömmel, türelemmel. Hát tán nem erre vannak a keresztszülők, hogy megmondják az embernek, amit a szülők nem mernek? :-P
VálaszTörlés