Sport

Amióta kint vagyunk, nem sokat sportoltam. Kriszta igen, mert vannak Béres Alexandra DVD-i, és ezekkel hajtja magát mozgásképtelenre az egészséges életmód jegyében. Nekem mindeddig nem sikerült megtalánom, mitől fájjanak a végtagjaim. Odahaza könnyű dolgom volt, heti két alkalommal rúgattam szét a lábamat barátokkal és ellenfelekkel.

Most viszont végre megtaláltam a megfelelő tevékenységet. Tudni kell, hogy Franciaországban nincs fehérrépa, illetve ami van, sokkal édesebb az itthoninál, és a húslevesből csirkedesszertet varázsol, ráadásul a petrezselymet is aranyárban árulják, és még csak em is olyan erős, mint amit megszoktunk Magyarországon. Így aztán, mivel elég nagy kertünk van, adódott a lehetőség: ültessünk ezt-azt.

Így aztán tegnap bevásároltunk: ásó, kapa, és nagyharang helyett gereblye. Eddig is gondoltam, hogy nem kell mindent elhinni, amit a TV-ben mutatnak, de mától a bizonyítékok gyűjteménye tovább gyarapodott. Egy krimiben persze marha egyszerű, amikor a gyilkos kiviszi az áldozatát az erdőbe és elássa, de a gerincem egész mást mond. A lényeg, hogy némi hát- és derékfájás árán felástam egy 2x4 m-es területet, de még csak kész sem lettem vele egészen. A lényeg, hogy ültetünk egyet s mást, és időről dőre beszámolok a növeények növekedéséről azok kedvéért, akik nem érik be a jószágok életének izgalmaival.

Az első hónapunk szilánkjai

Már több mint egy hónapja, hogy itt vagyunk, és sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Egy fickó azt mondta nekem, milyen érdekes, hogy a franciák mindig panaszkodnak az országukra, erre tessék, van, aki önszántából jön ide más országból. Na ja, mondtam neki, mindig van lejjebb... Szóval mi is sokat panaszkodunk Magyarországra, meg hát csak eljöttünk otthonról, de bürokráciában Franciaország is igazi nehézsúlyú. Az igazán horror sztorikat kihagyom, mert nem korhatáros a blog, legyen elég annyi, hogy egy hónapba tellett, amíg sikerült minden papírt beszereznünk, ami a mobiltelefon és a mobilinternet megvásárlásához szükséges.

Szerencsére kenyeret és benzint azonban útlevél és hivatalos francia fordítással ellátott anyakönyvi kivonat felmutatása után bárkinek adnak, úgyhogy legalább utazni tudtunk. Ja, és addig is a Mekiből internetez(get)ni, bár a végén nem mentünk többet a helyi egységbe, miután az érkezésünkkor hárman-négyen néztek ki vigyorogva a pult mögül a rotyogó olaj mellől, hogy "ITT VANNAK!" Hogy milyen néven illethettek bennünket, jobb nem találgatni, de az szerintem tényleg mindennek a legalja, amikor az embert a mekdonálcból nézik ki. Úgyhogy végül kerestünk egy másikat, kicsit messzebb, kicsit hidegebb, de ott még nem ismertek.

Egyébként ha az ember felveszi a ritmust, ez a lassúság inkább nyugalomnak tekinthető: az 1-2 órás sziesztát a legtöbb helyen tartják, még a bankok is bezárnak délben, viszont szerencsére az éttermek pont nyitva tartanak, különben hiába tartana mindenki más is ebédszünetet. Mégsem olyan bolondok ezek a franciák!

Az apály főként ködben durva, egészen elveszettnek érezheti magát az ember. (Kriszta háta mögött a tenger - helye - látszik.)

Egyébként időközben elkezdtem dolgozni, mai magyar viszonylatban nem számítana sok munkának, inkább az a fárasztó, hogy napi 8-10 órában franciául kell hallgatni és beszélni. Hogy a franciáknak genetikailag mások-e a hangképző szerveik, vagy csak a hosszas és durva fizikai ráhatás (értsd: éveken át tartó raccsolás és orrhangon való beszélés) következtében deformálódnak-e, nem tudom, de nekem estére igencsak elfáradnak azok az izmaim, amelyeknek a nevét már az anatómia-szigorlaton sem tudtam, de a lényeg, hogy mindenféle mozgásra tudják rávenni az ajkakat, a lágyszájpadot, a nyelvet, a nyelvcsontot és ki tudja még a fenét, ami a szánkban van. Múlt hét végén a torkom is elkezdett kaparni, és tudtam: aznap túl sokat raccsoltam. Már el is határoztam, hogyan fogom másnap csökkenteni az adagot, hogy kíméljem hangképző szerveimet, amelyek számomra végtére is munkaeszközök: a szótárat bújtam olyan szinonimákat keresve, amelyekben nincs, vagy legalábbis kevesebb az r betű, hogy ezzel is csökkentsem a károsodást. Másnap reggel azonban orrfolyással és torokfájással ébredtem. Megmenekültem: csak megfáztam, és nyugodtan raccsolhatok tovább, sőt, pár napig az orrhanggal is kevesebb gondom volt, feltéve persze, hogy egy-egy jól sikerült kiejtés után az orrhangot biztosító dugó azért bennmaradt...

Apálykor szárazra került hajók (na ezt lopja el valaki!), háttérben osztriga-telepek, épp szintén szárazon.

Kriszta meg elkezdett nyelvtanfolyamra járni, amit többek közt az tett lehetővé, hogy vettünk neki egy autót. Ez így elsőre persze marha jól hangzik, de valójában egy Renault-ról van szó... (Aki ismeri a történetét, hogy mit szívtam annak idején a Mégane-nal, tudja, miért írom ezt.) Hiába minden korábbi fogadalom, hiába a jóbarátok óvó szava (Szepi: "Soha ne vegyél olyan autót, amelyiknek egy nagy p...i a jele!" - Megjegyzem, neki is rönója van!), mégiscsak megvettük. Kép még nincs róla, de gyönyörű, és jól megy, meg minden, 16 éves (ez a legszebb kor...!), 220 ezret futott, alig 1-2 helyen van megnyomva (legalább nem kell annyira félteni) és annyit mutat a kilométerórája, amennyivel megyünk... Egyetlen apró hibája, hogy mielőtt megvettük volna, kicsit piszkosak voltak az ülések. Nem baj, mondtuk a neppernek, majd veszünk rá új huzatot. Azonban a tényleges átvétel előtti hetet a nepper és jóképességű csapata az autó átvizsgálásával, a szükséges javítások elvégzésével és vizsgáztatással töltötte. Annyira lelkesek voltak szegénykéim, hogy még az ülést is kipucolták. Még ez sem lett volna baj, de valami olyan ultrahatékony szagtalanítót használtak, hogy valóban semmi mást nem érezni az autóban, mint ennek a szuperszernek a művirágba oltott hajzselé-szagát. Aki beül, úgy jár, mint a menzára járó diák: másnap délig bűzlik a zsírszagtól az iskolaköpenye, de akkor meg újra oda kell menni, úgyhogy sosincs vége. Lassan azért kiszellőzik, és ezzel az autó utolsó hibája is az enyészeté lesz.

A nyelviskoláról egyébként majd Kriszta ír, megígérte.

A tengerparton lévő szürkés csík az árapály-zónát jelenti (alul ld. az 5 km-es beosztást.)

Az utóbbi hetekben kissé felfedeztük a környéket is: kirándulgattunk a tengerparton, csigát-kagylót szedtünk, eleinte csak hájakat, később élőt is megenni. Az árapály ugyanis igen nagy errefelé, 4-5 méter is meglehet, még erőművet is hajtanak vele. A lapos homokpartokon ez a 4-5 méter szintkülönbség kilométereket jelenthet (ld. a képen), mintha sivatagban járna az ember, olyan végeláthatatlan. Ezeken a területeken, amelyek apálykor szárazra kerülnek, kagylót, csigát, rákot gyűjtenek az emberek. Mi is megtettük. (A halászat szabálya egyébként az, hogy amit bárhol kifogsz a tengerből, saját fogyasztásra a tiéd.)

Tényleg tiszta kősivatag

Bámulatos szakértelemmel szedem ki a kagylót a kövek közül

Itt jártunk ma. Egxébként épp apály van. (Szerencsénk volt, hogy elkaptuk egy nyugodt pillanatot a sok furdőző nélkül!)

Az első alkalommal igencsak pórul jártunk, mert nagyjából ugyanannyi homokot tartalmazott minden kagyló, mint húst, úgyhogy inkább csak a fogorvosaink örülhettek a vacsorának, de a mai fogás egész biztató, főként annak fényében, hogy kevés időnk volt és nem volt nálunk megfelelő felszerelés (értsd: kés a kagylók lefejtéséhez a sziklákról). Íme az eredmény:

Nem tévedés, ez a teljes mai zsákmány, öt szem kagyló; talán egyszer lesz több is. Mindenesetre kagylót szedni jó mulatság, engem leginkább a gombászásra emlékeztet. Amikor egy zacskónk volt a kagylóknak, és Kriszta sürgetve hívott magához, hogy beletegyen ő is egyet-egyet, felidéztem keresztanyám, Gita örökérvényű mondását, aki keresztapámnak szokta mondogatni gombaszedés közben: „Azért amit útközben felrúgok, azt fölszedhetem, ugye?”

"Legalább amit felrúgok, azt!" (Háttérben már megint mindig ugyanaz.)

Sokan érdeklődtek a farm iránt is, több megfejtés is érkezett az eltűnt barna kecske sorsáról. A valóság, mint oly sokszor, most is minden képzeletet felülmúlt: a barna kecske egy kicsinek adott életet! Alább látható két, várhatóan díjnyertes videó a kicsi ugrabugrálásáról. (Eközben jöttem rá, milyen irgalmatlan nehéz lehet természetfilmet készíteni! Ez a két gyíkfing videó, ami egyébként még csak nem is érdekes, 10 percnyi anyagból, összesen legalább 25 percnyi ácsorgás árán készülhetett el, ráadásul kerítések között, nyílt terepen élő háziállatokról.)

(Nekem a videók nem működtek, de a Piacsán megtalálhatóak, és NAGYON ÉRDEKESEK! Mindenesetre addig is beteszek ide egy fotót a kicsivel:)

Apa (fehér), anya (barna) és gidájuk. Ugye, milyen gyönyörűek? :-)

A picasaweben (http://picasaweb.google.com/tothand) egyébként vannak további képek is az érdeklődők kedvéért. Tengerpartokról, jószágokról, emberekről.

No mára ennyi, ezentúl rövidebben, de gyakrabban fogok jelentkezni hasonlóan érdekfeszítő témákkal.

Jó éjt mindenkinek

CTRL+V

Első bejegyzés.

Mivel lustaság fél egészség, első bejegyzés helyett a CTRL+V-t használom; ez az a levél, amelyet számosan megkaptak a kiérkezésünk utáni héten, de most beillesztem a képeket is a szövegbe. Január 14-én született, azóta nem volt erőm, hogy megint másfél órát csak gépeléssel töltsek a mekiben, úgyhogy a folytatás csak ezután következik majd.

***************************

Hát csak most jutok először hozzá, hogy valami rendes (értsd: hosszú) emilt írjak, ennek sok oka van, dióhéjban (ez nálam 60-80 000 leütés...) le is írom majd őket, de csak szép sorjában. Először is néhány fotó itt: http://picasaweb.google.hu/tothand/Emigracio (Megj.: a fotókat most beszúrtam ide a blogba, úgyhogy a linken nem lesz több kép.)

Normandiában soha nem esik a hó

Akkor kezdem időrendben: az út baromi hosszú volt, de gond nélkül megtettük. Kriszta és én mamám autójával (mert a miénken rejtélyes betegség tört ki egy hónapja, amely eleddig gyógyíthatatlannak bizonyult), illetve egy Fiat Ducato kistehergépjármű (ld. a képeken), amelyet Rike és Gyuri barátaim vezettek (őket is ld. a képeken)

Hazaindulás előtt mind a négyen. Itt még mindenki mosolyog.

A vicc az volt, hogy egész Európában (értsd: Magyaro., Ausztria, Németo) nem volt jóformán 1 szem hó sem, de Normandiában, ahol állítólag 10 évente egyszer havazik, rákezdett. Ennek megfelelően hosszú életem leghosszabb kamionos sorát volt szerencsém látni: legalább 15 km hosszan álltak a pótosok, de Rike majd kijavít, ha nincs igazam. A lényeg, hogy errefelé annyira nincsenek felkészülve a havazásra, hogy csak nagy üggyel-bajjal tudják letakarítani az utakat, téligumija meg végképp senkinek nincs, hisz úgysem havazik soha.

Szélmalom-arc. (A testtartás ellenére nem ő építette...)

Ezt sem, de talán még erombolhatja...

Na mindjárt szebb! :-)

Hát még így! (Feat. Rike)

De a lényeg, hogy az 1850 km-t 2 igen rövid eltévedéssel (állítom, hogy a Gipsy (=GPS) szándékosan térített el bennünket, hogy ne legyünk olyan nagyra magunkkal, Rike szerint csak bénáztam...) és 2 órányi alvással egy igen hangulatos francia parkolóban 22 óra alatt megtettük.

Érkezés után persze sörnyitás, majd kipakolás a kisteherautóból, ami természeténél fogva sokkal egyszerűbben és ennélfogva gyorsabban is ment, mint a bepakolás, úgyhogy a viszonylag rendesen kinéző házból 25 perc alatt csatateret (mit csatateret, atomtámadás utáni tájat!!) varázsoltunk.
A ház viszont szolgált néhány kellemes meglepetéssel: a korábbi kórházi ágyak, asztalok és székek eltűntek, helyettük ülőgarnitúra, növények, étkezőasztal, mosógép és egyéb nyalánkságok vártak. Kipakolás után kicsit bevásároltunk (Rike: PATÉ (=pástétomok), Gyuri: sör és Gitanes, mi meg sajtokat). A sörök után aztán gyorsan előkerültek a töltött káposzták és fasírtok is, úgyhogy az első este kifejezetten jól telt.

Másnap reggel szegény Gyuri már lázas beteg volt, úgyhogy a Mont St. Michelhez és a malomhoz nem tudott velünk jönni (és mivel hazaértéig sem gyógyult meg, sajnos máshová sem nagyon). A Mont St Michel szép volt, jó volt, de baromi hideg, és a hó ráfagyott a lépcsőkre és a sikátorok macskakövére. (Szegény Kriszta egyszer alig tudott lejönni egy helyen, de szerencsére Rike figyelmeztetett, mi a kötelességem: ha már nálam van a gép, fotózzam le! Mindenesetre a Mont-ról majd egyszer később írok.

Kínos, ugye?

Fagyjós árnyak. (Rike (j) fején a sapka kicsit olyan, mint a Darth-vödör. Kriszta (b) meg a csuklyájával mint a Császár. Akkor ki vagyok én középen? A füleim árnyékából ítélve Jar-Jar... De ezt csak úgy zárójelben.)

Siráj.

Kajalift anno 1300. Nincs új a nap alatt.

Na ezt ostromolja meg valaki!

Aztán szombaton a fiúk hazaindultak (az indulás előtt készült képen látszik, hogy nem lesz semmi, ami rájuk vár: és tényleg nem, jóval többet kaptak a hóból, ráadásul Gyuri végig lázas volt, úgyhogy elmondták, sokat emlegettek hazafelé, és ez melegséggel tölti el a szívemet.

Na itt már nem mosolyog senki.

* * *

Budapest-Pontorson-Budapest Winter Endurance Rallye 2010.Csak kemény férfiaknak.

A képen a 3,5 tonna alatti teherautó kategória magyar indulói: Zéman Ferenc (jobbra, ARh+) és Schmidt György (ABRh-, H1N1+)

Mi meg ott maradtunk ketten egy hodály házban...

Üres.

Bútorok elszórva, dobozok egyenletes terítésben mindenhol.

De egyébként tényleg üres.

Azt sem tudtam, én hol vagyok, nemhogy azt, Kriszta hol van.

Sok szoba.

A földszinten 3 szoba, nappali, étkező, konyha.

Emeleten 3 szoba.

Kettőnknek először tényleg ijesztően üres.

A kórháznak ez volt az egyetlen háza, amit ide tudott adni, viszont 50 m-re van a kórháztól, ez elég praktikus, ha épp oda megyek dolgozni (merthogy fogok máshová is, de ez mellékes). Szóval csak azért írom le, mekkora, hogy tudjátok: van hely. Kettőnknek túl sok is. Úgyhogy reméljük, majd Ti megtöltitek! Nem volt vicc: lesz nemsoká egy Google-naptár, ahová be lehet iratkozni, ki mikor szeretne jönni hozzánk a nyáron. Látnivaló lesz rengeteg, addig azokról bőven (ezt nem is kételli senki...) beszámolok majd még.

Különösen másnap reggeltől volt ijesztő, amikor is rajtunk is kiütött Gyuri nyavalyája: láz, torokfájás, köhögés, gyengeség. Innentől 2 nap csak ágyban, de lassan összeszedtük magunkat és kimentünk a házból, ügyeket intézni, ami nem is olyan eccerű errefelé. Ahhoz pl., hogy mobiltelefonod vagy -interneted legyen, bankszámlával és csekk-könyvvel kell rendelkezni, utóbbi kettőhöz pedig többek közt lakcímigazolás (persze francia, mit is gondoltam?!) Ezt alig egy nap alatt meg is kaptuk a kórháztól, majd kiderült, hogy a banxámla-nyitáshoz egy tanácsadóval kell időpontot egyeztetni, aki legközelebb 26-án ér rá. (Nem elütés, 2 hét!) Végül egy másik bankban bent ült egy ilyen személy (bámulatos felkészültség!), és sikerült számlát nyitnunk. (Ennyit arról, hogy lehet-e cukrászdám Bécsben. Ott minden bizonnyal igen, de Pontorsonban bajosan... :-) )

No, a lényeg, hogy most a helyi Mekiben ülünk (a Happy Meal-t "appi míl"-nek ejtik!) és verjük a gépet mindketten, hogy valami kapcsolatot nyerjünk a külvilággal. (A házunk kapuján ugyanis nincs csengő és postaláda, és kívülről nem nyitható a kilinccsel. Így ember legyen a talpán, aki megtalál minket! :-D )

No de hogy jót is írjak: a házunk baromi csendes és nyugodt, közel-távol nincs senki. A legélénkebb két szomszédunk egy szamár és egy kis fehér kecske, akik a hátsó frontról látható legelőn töltik a napjukat, amikor épp nem esik vagy havazik. (Volt egy barna kecske is, de azt csak egyszer láttuk és azóta sem. A sorsáról már megindultak a találgatások Kriszta és közöttem. Egyesek szerint megfagyott, de lehet, hogy levágták, esetleg csak vendégségben járt itt, vagy talán fedez(tet)ni. (Rejtvény: melyiket ki gondolta?) Mindegy is mi az igazság, a lényeg, hogy ultrapörgős falusi valóságshow-nknak jelenleg 2 főszereplője van: a szürke szamár (aki tegnap percekig vakarózott az istálló oldalánál, majd félórát napozott!) és a fehér kecskegida (ő ugrálni szokott leginkább). Róluk még nincs fotó, de ígérem, lesz; rendkívül mutatósak! Melléxereplőként a háttérben tyúkok (nem hinnétek: rohangálnak!!) és néha két gondozó (ember fajúak) is megjelennek.

Kicsit más: ha ugyanaz a francia munkatempó vonatkozik majd rám is, amit mi tapasztalunk mások részéről, ahhoz hozzá fogok tudni szokni, ugyanis a kedd "legkorábban péntek"-et, a holnap "3 nap múlvát" jelent, a "lehető leghamarabb" pedig "azért egy hónapon belül jó lenne" is lehet a szövegkörnyezettől függően. Azt azért tapasztaltam, hogy velem szemben is ugyanolyan elnézőek e tekintetben, mint önmagukkal szemben, ez pedig végül is korrekt hozzáállás. Egyetlen gond, hogy emiatt még jó 2 hétig nem lesz netünk, de majd talán időnként betolunk egy Big Mac-et és írunk. :-)

Kriszta velem szemben éppen francia nyelvtanfolyamot keres, az ő programját minden bizonnyal ez fogja kitölteni az első hónapokban. Számomra megtisztelő, hogy eddig senki nem váltott angolra, amikor beszélgettünk, úgyhogy talán feltételezik, hogy nemcsak kérdezni tudok franciául, hanem a választ is megértem... Persze legjobb barátom a szótár, mert többek közt a "kazánház" és a "lefolyótisztító" szavak még hiányoztak az aktív szókincsemből. (Persze ennél sokkal köznapibbak is, csak azokat ciki lenne ideírni.)

Ha valaki azt gondolná, túl sok cuccot hoztunk, már most biztosíthatom: SOKKAL többet fogunk hazavinni. Tegnap (6. nap, csak hogy világos legyen!) vettünk 2 éjjeliszekrényt és egy kis fiókos szekrényt, mert nagyon kellett. Ha azt írnám, "no comment", úgy tűnhetne, mintha én nem akartam volna megvenni ezeket, pedig igen. De ez egy fikarcnyit sem fog javítani a helyzetünkön a hazaköltözéskor...

Szóval ma csütörtök, már egész sok dobozt kicsomagoltunk, és talán a hétvégén tovább is haladunk vele, mindenesetre mindjárt jobb az ember közérzete, ha nem kuplerájban kell bénáznia. Hétfőn meg kezdek a kórházban, majd onnan is jelentkezem újabb érdekességekkel.

Köszi a kitartást meg türelmet. Akinek nem válaszoltam az egyéni levelére, hamarosan megteszem!

************************************************

Hirdetés

Tudta Ön, hogy a McDonaldsban órákig ücsöröghet pár eurónyi fogyasztással, és netezhet tulajdonképpen ingyen? Sőt, ha jobb az idő, be sem kell mennie, csak megáll a parkolóban az autójával, bekapcsolja a laptopját és kész! Ráadásul ez kevésbé ciki, és MÉG SOKKAL OLCSÓBB! Próbálja ki még ma Super Size (tm) menüben is!

McDonalds. C'est tout ce que j'aime.