További hírek a mezőgazdaságból

Az elmúlt hetekben a biokertészetünk tekintetében is igen tevékenyek voltunk. Ástunk két újabb ágyást: egyikbe hagymát és retket ültettünk, utóbbi 3 nap után már nőni kezdett, és a kis hajtások úgy törték át a kissé agyagos, száraz földet, mint ahogy a betont törik fel a fák gyökerei. Végre igazi sikerélmény!

Jobbra látszik egy gyönyörű sor retekpalánta, mellette balra várunk két sor hagymát

Emellett ültettünk tökféléket is próba-cseresznye alapon. Miközben ültetgetem őket, a szomszéd telken a kecske-papa megállás nélkül mekegett, és nem tudtam nem Mekk Mesterre gondolni... Ez már csak annál is jogosabb, mert a kiültetett paradicsom-palánták, amelyeket otthonról hoztunk autóval és amelyeket Kriszta nagy gonddal nevelgetett a használaton kívüli fürdőszobánkban (hahh!), úgy tűnik, egytől egyig áldozatává váltak a kiültetésnek. Egy nővér szerint, aki maga is kertészkedik (mint ahogy errefelé szinte mindenki), azt mondta, ezen a vidéken május közepe előtt nem szabad kiültetni a paradicsomot, mert még fagyhat hajnalban. Hát, már ezt is tudjuk. :-(

Szóval most szorgosan locsolgatom a tökféléket, és ha hajtanak, ígérem, beszámolok arról is.

Balról jobbra, ültetett sor: 3 sütőtök, 3 sárgadinnye, 3 cukkini. Hát, hajrá.

A legelső, főként fehérrépás (kicsit sáfrányos, rozmaringos és kapros) ágyásban is rohamos növekedésnek indultak az elvetett magok, olyannyira, hogy tegnap két órát kellett az egyeléssel és gyomlálással töltenem, és a végére az a benyomásom támadt, hogy újabb fűszálak nőttek ki ott, ahol egyszer már elvégeztem a munkát... Don Quijote látomásai egy sziszifuszi munka közben - azért sikerült abbahagynom, ne aggódjatok! :-)

A fehérrépás ágyás. A képen nemigen látszik, de gyönyörű sorokban sorjáznak kis hajtások. Remélem, lesznek még látványosabb képek is.

Közben a kertben virágba borultak a fák és bokrok, többek közt az orgona, amiből egy csokor épp itt illatozik előttünk az asztalon. Ja, és a legjobb: 5 perc múlva 8 óra, és még SÜT a nap. Nagyjából úgy lehet számolni, hogy 1 óra 20 perccel később megy le (és persze kel) itt a nap, mint otthon, úgyhogy néha igencsak elcsúszunk a vacsorával, mert nem érzékeljük, mennyire elment az idő. Aki nem hiszi, járjon utána!

Kirándulások lovon és kerékpáron

Két igencsak aktív hétvégén vagyunk túl. Szerencsénkre gyönyörű időnk volt, és mindkét szombaton a Mont St. Michel felé kirándultunk.

A Couesnon torkolatánál

Egy héttel ezelőtt lovon vágtunk neki, hála annak a rezidensnek (Marie-nak), akit a múltkor láttunk vendégül. Arról a túráról fotóink nincsenek, mivel nyeregtáskát nem kaptunk, úgyhogy nem tudtuk volna magunkkal vinni a fényképezőgépet. Én egy Gaspard nevű fehér (milyen más?!) lovat kaptam, Kriszta egy szintén fehér (még szép!), Lisa nevezetűvel jött. Kriszta még soha nem ült lovon azelőtt (illetve egyszer két hete, hogy felkészüljön erre a túrára), én meg 10 éves koromban 2-3-szor, úgyhogy kissé izgultunk. De nagyon kedves, kezes, kissé leszedáltnak tűnő lovakat kaptunk, akikkel még ügettünk is egyszer-egyszer, és leszámítva, hogy néha meg-megbotlottak (igaz a mondás), vagy megálltak pitypangot nassolni, mindent megtettek azért, hogy megszeressük a lovaglást. Két óra alatt nagyjából 10-12 km-t tettünk meg a városunkból a Mont felé haladó patak, a Couesnon (e: kuenon) mentén egy vegyes kerékpáros, gyalog- és lovasúton. Így 2 km-nyire közelítettük meg a hegyet, de a vezetőnk szerint gyakorlott lovasok két óra alatt megjárják oda-visza. Gyönyörű, napsütéses napunk volt, szél is alig mozdult, úgyhogy igazi kiránulóidő volt, nagyon jól éreztük magunkat. Szóval ha jön valaki, akinek lesz kedve, szívesen megismételjük!

Tegnap hasonló úton indultunk bringával, remélve, hogy ezúttal el is jutunk a hegyig.

Útközben a Couesnon partján (na, mi van a háttérben?)

Ismét ragyogó napsütésben indulhattunk útnak, és valamivel gyorsabban haladtunk, mint a lovak, úgyhogy egy szűk óra alatt ott is voltunk. Mivel szép idő van és meleg, már most is rengeteg a turista, úgyhogy inkább lent jártuk körbe a hegyet. (A töménytelen látogató láttán érdemes belegondolni, hogy annak idején azért építették ide ezt a kolostort, hogy elvonuljanak a világtól és elmélkedjenek. Erre tessék.)

Végül a parti köveken ülve uzsonnáztunk, amit a kíváncsi sirályok néztek kifejezéstelen tekintettel. Nem tudtam eldönteni, fenyegetni vagy kéregetni akarnak-e.

 - Én elterelem a figyelmét, te meg kiveszed a kezéből a szendvicset, OK?

Felfedeztünk egy kis káponlát a tengerparton, amely tényleg a semmi előtt van a tengerparton, bár sajnos zárva van, de maga a hely fantasztikus, igyekeztem lefotózni, hogy valamennyire visszaadjam a hangulatát:

Egyébként már elindultak a Mont St. MIchel öblén átmenő túrák is. Ezek persze mindig vezetővel mennek, hiszen simán el lehet süllyedni az iszapban vagy elsodorhat egy-egy áramlat, ha nem ismer az ember a viszonyokat. Úgyhogy 10-15 mezítlábas ember nekiindul (akár a kutyáját is viheti az ember, ha mezítláb marad), és átvág keresztben az öblön, állítólag jó móka. Majd valaki vállalkozó kedvűvel ezt is kipróbáljuk nyáron.

Aztán délután még elmentünk egy közeli városba, Fougères-be (e: fuzser). Itt egy fantasztikus középkori városfal és vár van (utóbbi már zárva volt, amikor megérkeztünk), az egész kicsit a Carcassone nevű játék városaira emlékeztetően őrült és látványos, ide is érdemes elmenni.

 Egy részlet a fougères-i várfalból

További fotók erről a napról itt: http://picasaweb.google.hu/tothand/Biciklitura

Pontorsoni muzsikusok

Négyen vannak, mint a brémai muzsikusok, bár ők nem tűnnek úgy, mint akik túl tudnának járni az emberek eszén és a kutyát, a macskát és a kakast is csak kecskék helyettesítik.

De a lényeg, hogy egy jó kis csapatot alkotnak a szamárral az élen. Az utolsó hazalátogatásunk óta áttelepítették az állatkákat a velünk közvetelen szomszédságban álló telekre, így sikerült közelebbről is megismerkednem velük.

A szamár imádja a kamerát, bár valószínűleg a kaja reményében nem volt hajlandó tágítani a kerítés mellől, így némi nehézségekbe ütközött, hogy a többiekről is készítsek fotót. Viszont nagyon jól mutat és úgy tűnik, hogy ő is elégedett a tőlem kapott répával.

A szamár, rendkívül ízléses lila hámmal

A három kecske között az embereknél is jól ismert hierarchikus rend uralkodik, vagyis az átdobált répából és almából elsőnek a nőstény (barna) csemegézik, majd a maradékon osztozhat a két hím.

Anya és fia

A "kiskecske" (szürke), már kicsinek egyáltalán nem mondható, de még játékból igyekszik mozgásban tartani szüleit, akiket néha hirtelen felindulásból oldalba taszajt a szarvával.

A kicsi, aki már nem is olyan kicsi

Az apa (fehér) nagyon kedves és barátkozó, ő is igyekezett a kamera elé kerülni, de ez csak némi ügyeskedés után sikerült, a szamár szereplési vágyán átküzdve magát.

A család esze (gy. k. az apa)

Bár nagyon okos jószágoknak nem mondhatók, de a memóriájuk elég jó, ha a hasukról van szó, mert az első találkozásunktól kezdve minden nap megjelennek annál a kerítés szaksznál, ahol a finomságokat kapták. Ennyit az állatok lelkivilágáról!

Csók Mindenkinek

Kriszta

UI.: még több fotó a Picasán: www.picasaweb.com/tothand/Allatkak

Női szemmel

Nem tudom, kinek milyen elképzelései vannak a franciákról, de azt hiszem, sikerülni fog néhányat megcáfolni közülük. Számomra a francia nőkről általában az elegancia, a finomság és a divat jutott eszembe. Ránézésre valóban nagyon csinosak és jól ápoltak, de a hétköznapok során nem csak ezt az oldalukat ismeri meg az ember. Lassacskán összeállt a kép, hogy miért is virágzott fel a parfümgyártás éppen itt, Franciaországban. Ugyanis az a tapasztalatunk, hogy nem igazán szeretnek fürdeni, bár igaz, hogy a perzsák is a testszag elnyomása ellen ajándékozták meg a nőket és a férfiakat a parfümökkel (tömjén, pézsma). Majd a híres és megbecsült illatszerészek készítettek a kiváltságosok számára illatos vizeket szintén azonos okokból. Talán csak azt felejtették el hogy Coco Chanel óta már új fejezet nyílt a parfümkreációk történetében, amelyek már nem a testszag elnyomására, hanem a személy öltözékének és személyiségének harmonizálására szolgálna. A francia nők nagyon csinosan öltözködnek, a baj csak az, hogy egy öltözék gyakorlatilag egy hétre szól és nagyon szépen frissen vágott a hajuk is, csak éppen ha már zsírosodik sem mossák meg, mert az a fodrász dolga. Egy franciák által készített felmérés szerint (nagyon szeretik a közvélemény-kutatásokat), a francia nők 60%-a 2 hetente jár fodrászhoz, 10% hetente, a maradék százalék, meg mint egy normális ember 2 v.3 v.4 v. több havonta.

Szóval számomra a francia elegancia és divat nagyon szép, csak ne jöjjön közel!

Mielőtt hazaindulnánk

Régen írtam a blogba, és most egy hétig valószínűleg megint nem fogok, mert hazamegyünk, és végre egy kicsit hosszabban, mint az eddigiekben. De még mielőtt elindulnánk, rajzolok egy helyzetképet az itteni állapotokról, aztán meglátjuk, mi fogad, amikor visszajövünk.

Itt is visszavonhatatlanul elkezdett tavaszodni: sokat süt a nap, persze azért esik is, de ebből néha ilyen dolgok kerekednek ki:

Hogy is mondja a kínai bölcs? Aki lepkét akar látni, annak el kell viselnie a hernyót. (Mondjuk a sűrű tehéntrágya-szag közepette nem tudtam taoista bölcsességgel a camambert-re gondolni, de a szobából látva a szivárványt - marha okos lettem egyszerre...)

 Meg persze a madarak is megérzik, hogy tavasz van:

És ami a rosszabb, hogy a hangyák is. Beköltöztek a konyhánkba, de tegnap este megtaláltuk a fészküket két fiók között. (Azok kedvéért, akik jönnek majd hozzánk: SEMMIT nem tartottunk és azóta sem tartunk AZOKBAN a fiókokban. Ha valami mégis lesz ott, az utólag került bele a fiókba. Ha pedig valamit mégis ott tartottunk volna azelőtt, azt nem fogjuk soha többé használni.) Jó kis gyakorlat ez nekünk kertesház témában, fel is tettem a kérdést, tényleg akarunk-e majd egyet, de Krisztának mára sikerült őket szépen kitessékelni (a kis pajkosok a porszívó csövén át szánkáztak mindenki számára megfelelőbb helyre), és reméljük, hogy amikor visszjövünk, marad még valami a konyhából. 

Mindenesetre a veteményesünkben elkezdtek hajtani a növények, és talán esik már elég eső (az ültetés utáni héten ui. pont egy csepp sem esett), hogy kibírják a távollétünket:

Ez itt a sáfrány (vagy valami virulens gaz, amely még intelligens is, mert egy sorban hajt, hogy azt higgyük, értékes, és ne irtsuk ki), balra hátul (elvileg) kapor...

Múlt szombaton egyébként ismét elmentünk kirándulni, de persze Murphy mester működött, úgyhogy egy heti szép idő után esett egész hétvégén, így kicsit átfagytunk, de nem kirándultunk nagyot, úgyhogy erről fotó és történet sincsen. (Hát igen, így kell érdekes blogot írni, és fenntartani az olvasottságot! :-D )

Tegnap pedig megvolt az első francia vendégünk, egy pszichiáter rezidens lány, aki eredetileg Rennes-i, de most a kórházban lakik, amíg itt van gyakorlaton, és büszke lehettem, hogy olyan feleségem van, aki a (nem mellesleg tökéletes) lasagnához maga készíti a besamelt... Hát igen, az biztos, hogy nagyon jó dolgom van! A vicces az volt, hogy azt hitte, a város másik végében lakunk, úgyhogy kocsival jött, miközben 300 m-re lakik tőlünk. Mondjuk épp ügyeletes volt, ezért egyszer be is hívták valakihez, aki pánikrohamot kapott, de 15 perc alatt elrendezte a dolgot (a beteg tulajdonképpen magától helyrejött, mire odaért - mindig mondom, hogy a természet gyógyít a legjobban!), de legalább ezzel behívással kaszált némi zsebpénzt az ügyeleti alapdíja mellé. (Az összeget orvos barátaim egészségének védelmében olyan kódolt formában teszem közzé, amit ők nem tudnak feltörni: ha 5 Euróval többet kapott volna, akkor 5-tel kevesebb ütötte volna a markát, mintha 70 Eurót adtak volna ezért az egy behívásért.)

Nem mintha nem lettem volna én is hullafáradt egy napi majd még egy esti (már ha ennek így van értelme) franciául beszéléstől, de szegény Kriszta a végére azt mondta, úgy érezte magát, mintha francia tv-t nézne: ketten beszélnek (a tv-ben is általában egy riporter meg egy bevándorló van, úgyhogy ez is nagyjából stimmel), és ugyanaz az ólmos álmosság kerítette hatalmába, amely miatt pillanatnyilag 4 megkezdett, de be nem fejezett filmünk van (mivel ő elaludt a harmadánál, nem akartam egyedül befejezni, hogy aztán ne kelljen egy fél filmet újra megnéznem), és amely miatt a Csillagok háborúja-szexalógiának is éppen a felét látta, de ez nem három teljes részt jelent persze, hanem mindegyiknek a felét. (A másik felüket az én elbeszélésemből ismeri, egy órát egy percben előadva...) Szóval ugyanaz az álmosság jött; azt szokta mondani, a filmnézés közben azt gondolja, "Milyen jó is lenne ledőlni és úgy nézni!" Aztán amikor ez megvan, az jut eszébe: "Egy kicsit becsukom a szemem, mert nagyon fáradt." Ekkor - hogy, hogy nem - elalszik. A legszebb az egészben, hogy, mint a prérifarkas, aki minden alkalommal szentül hitte, hogy a rajzoló akarata ellenére is elkaphatja a Gyalogkakukkot, Kriszta is minden egyes esetben biztos benne, hogy szó sem lesz elalvásról. Ezúttal nem.

Naszóval elmesélte, hogy ugyanez az álmosság kezdett úrrá lenni rajta, de kivételesen siekrült mindkettőnknek ébren maradnunk, ami azért sokat lendített az este sikerén. (A hangyafészket azután fedeztük fel, hogy a vendégünk elment, ami nagy kár, mert igencsak felélénkültünk tőle; egyfelől a harci kedv miatt, másfelől meg mert nem győztünk vakarózni a rajtunk szaladgáló képzelt hangyák miatt...)

Egyébként a Picasára feltettem belső képeket is a házról, akit érdekel, vagy szeretné látni, hová is jön:
http://picasaweb.google.com/tothand/AHazunkInnenOnnan

A választásokig feltehetően utolsó bejegyzést egy gyakorlati megjegyzéssel zárom: sajnos a blogon nem lehet beállítani, hogy automatikus jelzést küldjön, ha új bejegyzés születik, ami nagy baromság, de más blog-oldalakon sem működik; biztos valami olyan oka van, ami miatt valaki véresre keresi magát. A lényeg, hogy Csír ötlete nyomán aki kéri, annak szívesen írok minden alkalommal egy kétszavas mélt, amely jelzi, hogy új belegyzést tettem fel. Szóval aki nem szeretne naponta hiába klikkelni a "Kedvencek" menüre (már hogyne lenne benne?), az szóljon, és megkönnyítem az életét.

Sok csók mindenkinek, remélem, nemsokára élőben is!