Azzal kezdeném, hogy leírom, hogyan próbáltam védekezni a rágcsálók kártevése ellen. Arról beszélgettünk egyik este az asztalnál, hogy a kutya vizelete távol tartja a rágcsálókat. Akkor, gondoltam, az emberé is biztosan. Mivel elég hosszú kerítésszakaszt kellett teríteni a szerrel, a pisit megereszt - pisit elállít figurát, ráadásul pingvinben (= topogás bokára letolt nadrággal) nem vállaltam volna, úgyhogy kis pohárkával (leendő vendégek kedvéért: tejfölös pohár volt, kidobtam) jártam körbe a kertet, hogy a riasztó anyagot körbelocsoljam.
Hatás nulla, ugyanis másnap este, amikor kimentem a kertbe, hogy megnézzem, hogy állnak a paradicsomok (egyébként, jelentem, teremnek és érnek szépen a magyar tövek is), a kerítés mellett neszezésre lettem figyelmes. Nem sok meggyőződéssel, de azért odamentem, hátha meglátom a gaz fosztogatókat, és igazam lett: három kölyök tolongott a kerítés mellett, próbálták áttuszkolni magukat, de nagy igyekezetükben egyik a másikat nyomta a kerítésre úgy, hogy végül egyik sem tudott átjutni rajta.
No, gondoltam, itt a vissza nem térő alkalom, hogy megrugdossam őket (hogy megtanulják, hö!), de annyira aranyosak voltak a szerencsétlenek! Az, amelyik legbelül rekedt, tehát legközelebb hozzám, valószínűleg rémisztőnek hitte magát, veszettül fújt rám és megesztgette hatalmas metszőfogait. Végül aztán nagy nehezen átjutottak a kerítésen és elszaladtak a patak irányába.
Ezen az estén még egyszer kimentünk Krisztával és Miklóssal, és akkor az egyik szülőt is ott találtuk, bár először észre sem vettem a sötétben, úgyhogy mögülem fogta menekülőre, amitől leginkább Kriszta ijedt meg, aki látta is a jószágot. (Én nem vettem észre, úgyhogy nem féltem...) Végül is szerencsére megkegyelmezett, és nem rám ugrott, hanem a kerítés felé szaladt, majd el a patak felé.
Viszont volt vele egy kicsi is, aki nem mozdult, hanem a halottnak tettetés taktikájához folyamodott, ami abszolút bevált volna a sötétben, ha nincs rajtam fejlámpa, így viszont elég öngyilkos taktikának minősült. Persze nem éltünk vissza a helyzettel, és nem hoztuk elő a szívlapátot, csak jól megnéztük és körbefotóztuk az állatkát:
 |
| Inkább patkányra hasonlít, hosszú, egyenes farka van, nem lapos, mint a hódé. |
Ahogy jobban szemügyre vettük a kicsit, inkább patkányszerűnek tűnt, úgyhogy keresésbe kezdtünk az interneten, és 99%-os biztonsággal megállapítottuk, hogy nutriával van dolgunk, nem pedig hóddal vagy egyéb állatkával. (Ezt egyébként Nóra és Michele már az első fotók alapján megállapították, ami igazán bámulatos teljesítmény.) Szóval a nagy pont jó lenne kucsmának, de valójában - eltekintve attól, hogy megették az összes fehérrépánkat - aranyosak nagyon. Vasárnap este, amikor immár szokásossá vált esti nutrianéző sétánkat tettük a ketben, láttuk őket a szomszédos föld szélén csemegézni. A kicsi először elszaladt, elbújt, de aztán előjött ismét, hogy az anyjával falatozzon. Sajnos nagyon sötét volt már, úgyhogy homályosak a képek, de azért a családi idillt sikerült megörökíteni. |
| Az anya egyedül |
 |
| És egyik kicsinyével |
Ez vacak. Ültessetek
valami finomat!
Nutriáék
Végül beteszek egy linket ahhoz a fotóhoz, amelyet a legviccesebbnek találtunk "nutria" címszó alatt az interneten. Valójában vidrát ábrázol, de nagyot nevettünk, amikor megláttuk. Viszont, mivel nem a saját képem, csak egy linket közlök:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése