Két hét vakáció után visszatértünk Pontorsonba, rögtön egy bejegyzéssel indítok, hogy akinek elvonási tünetei jelentkeznének, legalább ezzel a pótszerrel kúrálhassa magát.
Szó, ami szó, szombat este a Nevadában még igencsak hihetetlennek tűnt, hogy 24 óra múlva a földrész másik végén fogok már ücsörögni a és másnap francia betegek francia betegségeivel kell foglalkoznom francia nyelven.
De, hála az EasyJet-nek (és a hűséges kis Clionknak), ez ma már egyáltalán nem lehetetlen. Sőt.
Megérkezés után (azaz éjféltájt) első utunk a paradicsomokhoz vezetett, mégpedig fejlámpával felszerelkezve, és örömmel jelenthetem, hogy van (azaz volt, mert leszedtük) is két érett szem rajta! (Plusz öt éretlen, amelyek már valószínűleg nem fognak beérni, hacsak nem leszedve a konyhában.) Adriéknál Érden egyébként leplezetlen irigykedéssel jegyeztem meg, hogy az ő kertjükben több a véletlenül eltaposott zöldség, mint amennyi nálunk összesen megtermett...
Kertünk büszkeségei
Egyébként itt gyönyörű napsütés fogadott és később sötétedik, ami az otthoni két hétig tartó szinte szakadatlan esőzés után kellemes meglepetés, bár valójában arra számítottam, hogy ez éppen fordítva történik majd. Mindenesetre ma (még?) a teraszon tudtunk vacsorázni, ennyi előnye mindenképpen van a vidéki életnek.
A nap híre viszont, hogy Kriszta, amikor kiment hagymát szedni, a kerítés túloldaláról fújtató hangra lett figyelmes. Amikor odanázett, akkor vette csak észre a nutriákat. A kicsik voltak azok, bár amint elmondta, már nőnek rendesen, úgyhogy nem is olyan kicsik, és fehéredik a pofájuk, mint a szüleiknek. Az egyikük egy darabig fújtatott, majd Kriszta "SICC!" kiáltására nyakuk közé vették a lábukat és bemenekültek a patakmederbe. (Úgy tűnik, szegénykék még nem tudják, hogy nem macskák.) Szóval mégiscsak túlélték a bozótirtást, és úgy tűnik, teljesen formában vannak ismét. Mivel pedig tőlünk már nincs mit megenniük, mostmár a legnagyobb rokonszenvvel figyeljük, mi történik velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése