Az áldott anyaföld

Ígértem híreket a veteményesünkről, nos, íme:

Némi további hátfájás árán múlt hétvégén végre befejeztem az ágyást: szétdobáltam az agyagot (amely 8 cm ásás után kezdődik...), belehordtam a környező területekről összegyűjtött  csekélyke termőföldet a görödbe, majd ráborítottam még 3 zsák földet, hogy legyen valami anyag is benne. Azután nekiláttunk ültetni, mégpedig a következő növényeket sorok szerint lebontva:

1-2. Félhosszú petrezselyem (magyar fehérrépa)
3-4. Petrezselyem korai cukor (magyar fehérrépa)
5-6. Hosszú petrezselyem (magyar fehérrépa)
7-8. Carottes fourragères (francia fehérrépa-féleség)
9. Rozmaring
10. Sáfrány
11. Kapor

Amint látható, arra utazunk, hogy mi legyünk Normandia fehérrépa-pápái (bár egyes vélemények szerint a női pápa neve helyesen máma, úgyhogy Kriszta inkább az lenne). Ez egyébként nem lesz nehéz, mert rajtunk kívül az égvilágon senkit nem érdekel a fehérrépa errefelé.

Egy kép a büszke fehérrépa-mámáról

Most aztán türelmesen várunk, és esténként hallgatjuk, ahogyan a répák nőnek fel- és lefelé egyaránt. 

És a hírhedt fehérrépa-pápa

A vicc az, hogy az ültetés óta egyáltalán nem esett, úgyhogy még locsolókannát is be kellett szereznünk. (Hihetetlen, mennyi mindent összevásároltunk röpke 3 hónap alatt; hazafelé teherhajóval megyünk majd.)

Ilyen az, ha locsolunk... fantasztikus, nem?

Eddig egyébként csupa szép dolgot írtam a vidéki élet örölmeiről; nos, kedd óta az (egyik) árnyoldalát is ismerjük már. Ha valaki nem tudta volna, mi az, amitől nagyra nő a vetemény és sok gyümölcsöt terem az almafa, és hogy mi lesz a sok fűből, amit a tehenek megzabálnak, a válasz ugyanaz: tehéntrágya. Persze elméletben én is tudom, milyen jól lehet azzal trágyázni, de most a gyakorlatából is ízelítőt kaptunk: a szomszédunkban lévő földekkel kezdődött (és ütősebbet azóta sem éreztem sehol), de ahogy az ember autózik a régióban, mindenütt ugyanaz ömlik, árad, szakad befelé a szellőzőn, vagy ha letekered az ablakot, akkor azon, ha meg mindent lezársz, akkor egész egyszerűen bennreked az autóban. Nem, nincs menekvés, a tehénszar-szag, jelentem, átvette a hatalmat Alsó-Normandiában.

Egyszer az utcánk sarkán gyalogoltam, amikor befordult mellettem egy pótkocsit húzó traktor, tele jóféle tehénganéval. Jött vagy 40-nel (ha menni kell, hát menni kell, nyilván sietett), úgyhogy a kanyarban egy kicsi le is potyogott a rakományából - állati mázlim volt, hogy a belső íven haladtam éppen...

Amikor először megéreztem a szagot (ez hétfőn volt, miután hazaértem munkából), Kriszta kinn ült a teraszon olyan tömény szarszagban, hogy csak nagy erőfeszítések árán tudtam előrehaladni benne (nem könnyű egyszerre befogni az orrom, hozni a táskám, becsukni a kaput, és mindezt persze levegővétel nékül, a normál levegőnél mintegy kétszer sűrűbb, zöldesbarnásan-opálosan átlátszatlan közegben), és azt állította, már sokat enyhült a dolog reggel óta. Mindenesetre az eső hiánya nem kedvez a szag enyhülésének, de ahogy a napok telnek egyre kevésbé zavaró. Vagy múlik, vagy megszokjuk, nem tudom eldönteni.

De egy előnye azért van: bármit csinálhatok az autóban anélkül, hogy akár csak a gyanú árnyéka vetülne rám - ezt úgysem tudom überelni.