Tegnap este óta újabb vendégeink vannak: Mari és Miklós, akik Belgiumon keresztül érkeztek hozzánk autóval, és akikkel ma Kriszta egész napos kirándulásra ment. És amikor hazajöttek, lehullt a lepel a gaz fosztogatóról. Most már semmi kétség: a hód az, ráadásul magával hozta a családját is. Amikor ugyanis megérkeztek, Kriszta sürgetően zörgetett-kopogtatott a bejárati ajtó üvegén, fáján és egyáltalán minden részén, kapkodva matatta elő a táskájából a kulcsát, hogy nyissa az ajtót, én pedig már épp félreálltam, hogy a WC felé utat engedjek neki, amikor mondta, menjek vele, mert OTT A HÓD!
Mi ez?! Valami óriáspatkány?
Kaptam a kamerát, és rohantam a szomszéd szántóföld felé (épp ugar, itt vetésforgóban művelnek, úgy tűnik), ahol a kertünk felé eső oldalon a hódmama (vagy -papa, mindegy, egyformán galád mindkettő) két kicsinyével békésen lakmározott valamit. Gyorsan készítettem pár remekbe szabott fotót, de amikor közelebb akartam menni, eliszkoltak. (Miki hozzászólása óta döbbentem rá, mekkora vakmerőség volt ez: könnyen előfordulhatott volna, hogy nekem ugrottak volna és átharapják a torkom, mint a nyúl a Gyalog-galoppban. Vagy ki tudja, talán valami még ennél is rémesebb is történhetett volna, amit elképzelni sem tudunk.)
Egész biztosan hód.
Akárhogy is, megúsztam a veszélyes találkozást, sőt, a hódok gyanús módon visszamenekültek a közeli patakba. Ebből világossá vált, hogy valójában a békaemberek megbízásából érkeztek, és a bőrük alatt szállítva továbbítják az információt a magyar fehérrépák genetikai állományáról a francia répakémeknek. Egyszerű ipari kémkedési ügy. Állítólag valami Camarade Pélican és Camarade Fleur a kapcsolattartójuk. De erre nincsen tanú, úgyhogy inkább csak elmélet marad, de minden jel arra mutat, hogy igazam lehet.
Menekül a gyáva!
Kriszta utólagos ötlete szerint élvefogó csapdát kellett volna kitennünk. Éspedig azért élvefogót, hogy ha megvan a rohadék, akkor jól megrugdoshassuk, hogy megtanulja, kitől lopjon répát.
De valójában nem jött volna be: egy reggel ott találtunk volna egy nyüszögő állatkát, amely a beszorult lábát fájlalja, és esdeklő szemekkel néz ránk. Még a végén el kellett volna engednünk, hogy aztán bicegve újrakezdje, és nagy bicegésében a maradék veteményt is letapossa.
Nade a lényeg, hogy érik a paradicsom és nő a cukkini, és hogy mit találtam ki a hód távoltartására? Elgondolni is rémes, de megvalósítom, aztán megírom.
Nutria, nem hód.:)
VálaszTörlés