Még mindig nem ért véget a látogatások sora, bár igaz egy kicsit vissza kell ugranunk az időben, mert a hazai őszölésünk kicsit felborította a bejegyzések sorozatát. Augusztus elején egy hetet töltöttek nálunk szüleim, akikkel készült képek már régóta láthatóak voltak a blogon Mari és Miklós cimmel, valamint a Picasán itt.


Húúú, de érdekes!
Nem a kényelmet választva autóval vágtak neki a nagy útnak, de ha lúd, legyen kövér alapon eltöltöttek pár napot Németországban, majd onnan az útjuk Belgiumba vezetett, meglátogatván ott élő flamand barátaikat, majd „útba ejtették” Pontorson városkáját is.
Az első nap elmentünk Rennesbe, ahol éppen utolsó napját élte a nagy nyári leárazás, de azért az üzletekből kiszabadulva galette-et (sós francia palacsintát) ebédeltünk a favázas középkori házak ölelte rennes-i főtéren. Közben egy kis ízelítőt kapva a breton időjárás szeszélyességéből, félórán belül eső és verőfényes napsütés váltogatta egymást. Délután meglátogattuk Avranches-t, ahol András éppen húzta az igát, de a város kövekből épült házai, emberléptékű utcái és fellobogózott elegáns vára annyira lekötötte a figyelmünket, hogy végül a munka hőse végül előbb ért haza, mint mi.
A hét többi napján magukra hagytuk a nagy utazókat, mert a munka, a nyelvtanfolyamok és a kórházi jelenlét miatt nem tudtunk velük tartani, de bejárták Bretagne hozzánk közel eső részeit és kisebb-nagyobb városait. Az esték során kegyes volt hozzánk az időjárás, de mi nem voltunk azok a grillezett halakhoz, amiket jóízűen elpusztítottunk.
A harangöntés rejtelmei. (Besenyő Pista bácsi szerint: "A harang rossz tanácsadó!")
Szombaton Normandiát vettük célba, délelőtt elmentünk együtt Villedieu-les-Poeles-be, a város az 1700-as évek közepén nagy kereskedelmi központ volt, ma egy harahgöntőde található itt, ahol részletesen elmagyarázták és bemeutatták, hogyan is készülnek a harangok. Számomra az volt a legérdekesebb, hogy Franciaország minden régiójának megvan, milyen rezgésű harangot kell készteni és azt a készítés során csiszolással tudják kialakítani. Mindezt úgy tudják ellenőrizni, hogy felállítanak egy állványt, megkongatják és korrigálják a kívánt hangnak megfelelően, addig ismételve, amíg tökéletes nem lesz. A harang, amit mi láttunk, készítés alatt 1200 kg volt.
Délután Abbaye de Hambye XIII. századi apátság romjait jártuk körbe, András is kiélhette művészkedni vágyó hajlamait, a fiúkat pedig egy 10 négyzetméteres apátságról készült terepasztal makett hozta lázba. De éhen sem maradtuk, mert az apátság kertjében lehullott almákból bőven lehett csemegézni, testvérháborúkat indítva 2-3 évesek között, hogy ki egye a legszebb almát.


Andréas Toth mesterműve
Normann dia




azt mondja, a "harang rossz tanácsadó", HAHA. meg zsíharang. HAHA. ez történik, ha az ember egy pszichiáterrel él együtt. á.
VálaszTörlésAz elúlt napokban elég sok Besenyő családot néztünk, ez a Choma család hatása...
VálaszTörlés? Choma család hatása? vmit értenem kellene? majd a Besenyő családokat kérem. a MP összessel együtt. á.
VálaszTörlésChomáékat ld a mai bejegyzésben.
VálaszTörlésA Besenyőt és Mylordot is egyébként Youtube-on nézzük. A tiéd :-)