Ma reggel indultunk haza a rég várt karácsonyi szabadságra, ezt a bejegyzést a vonaton ülve írom. Amint azt már januárban megtudhattuk a helyiektől, Normandiában SOHA NEM ESIK A HÓ. November végén is csak két napig esett (kb. 10-15 cm), aztán tegnap (pénteken) délelőtt másfél óra alatt 15 cm-nyi hullott, majd egész éjjel kitartó "munkával" további 10 centi. Este aggódva néztünk ki az ablakon, hogy mi lesz ebből, mert ez még Magyarországon is elég tisztességes havazásnak számítana, Sosincshó-Országban viszont valóságos katasztrófaállapotokat is okozhat. Azt hiszem, minden közösségben megvannak az abszolút felmentést jelentő események és körülmények, Alsó-Normadiában a hó (nem is, inkább JJAAAJ! HHHÓÓÓÓ!) mindenképpen ezek közé tartozik. Mindenre kifogás és minden alól felmentést ad, de tényleg. Illusztrációként egy mókás példa:
A november végi kétnapos havazás első estéjén át kellett ruccannom a szomszéd városba, hogy a szabadságát töltő kolléga helyett megnézzek egy beteget. A konzílium végén írtam egy rövid (mindössze egy oldalas) összefoglalást a páciensről, majd miután meghallgattam a nővérek kötelező előadását az orvosi kézírás olvashatatlanságának mibenlétéről, a hóesésben hazaautóztam. Másnap 10- fél 11 tájt hívnak a kórházból, hogy nem tudják, mi legyen a beteggel, mert nincs nyoma a látogatásomnak. Elmondtam, mit javaslok, majd hozzátettem, hogy egészen biztosan ott hagytam egy kisregényt, csak keressék nyugodtan. Az ápoló, akivel beszéltem, erre megjegyezte, hogy biztosan meglesz, csak még mindenki össze van zavarodva a havazás miatt. Nem tudtam mit felelni, be kellett látnom, hogy igaza van, csakis a hó lehet az oka.
Ami a ma reggelt illeti, átfoglaltuk a vonatjegyünket egy korábbi járatra, hogy biztos(abb)an elérjük a repülőt, és egyelőre úgy tűnik, sikerülni is fog. Az út legizgalmasabb része az első 25 méter volt a garázstól a kapuig, szügyig érő hóban a kis rönóval (valóban leért az alváz). Én a lapáttal próbáltam kapaszkodót készíteni a kerekek számára, miközben Kriszta korcsolyázott az autóval az udvaron, de mintegy 20 perc alatt sikerült is kiállnunk vele az útra. Innen már gyerekjáték volt, az autóutat szemlátomást takarították az éjjel, ezért csak 10 centi letaposott hó volt rajta, sőt, még egy hókotrót is láttunk szembejönni. Helyenként kamionok és személyautók álltak hol a belső, hol a külső sávban véletlenszerű elrendezésben, kit hol ért az este meg a csüggedtség mélypontja.
Egy alkalommal viszont mindkét sávban állt autó, ekkor megijedtünk, hogy mégsem érünk el az állomásra, de szerencsére odébb tudtuk tolni a külső sávban veszteglő autót. (A belső sávban negyventonnás pótos ácsorgott, a Focus első ránézésre könnyebb esetnek tűnt.)
A vonatok viszont - csodák csodája - menetrend szerint közlekednek, úgyhogy már csak azon izgulunk, nehogy sztrájkba lépjenek a párizsi reptér hókotrói...
Akiknek volt türelmük végigolvasni, "jutalmul" egy link néhány újabb fotóhoz, amelyeket a St Michelnél készítettem a legutóbbi nagy dagály idején, naplemente-tájban: http://picasaweb.google.com/tothand/AMontDagalykor
Végigolvastam, rákattintottam és "Hoppá...itt nincs semmi", üzeni a gugli...Khmmm.
VálaszTörlésAdódott némi gondom a nyilvánossá tétellel, de most már működik, legalábbis nekem igen. Ilyen szép helyre jöttök költöztetőmunkásnak. Hát nem felemelő?!
VálaszTörlésEgyébként Párizsban hóembernyi pelyhekben hullik a hó,egyelőre egy óra a késésünk, de az elhalasztott indulásig hátralévő két óra alatt még sok hó eshet... És halljuk, hogy Budapesten sem sokkal jobb a helyzet, hanem inkább rosszabb.
No hát puszi és boldog új évet, ha addig nem érnénk haza :-D
Gergő biztos cserélne veletek, aki Pestről megy majd lassan Párizsba... szorítok azért, h hazaérjetek, mármint még ma. á.
VálaszTörlésNem tudom, tudsz-e olyan erősen szorítani... 5-kor dől el, hgy Ferihegy fogad-e ma járatokat:-S
VálaszTörlésÚgyhogy kivesszük a tékából a Terminált, és csapunk egy görbe estét Krisztával. :-) Még szerencse, hogy tudtunk műbőrfotelt foglalni, valószínűleg a világ legkényelmesebb csövezése vár ránk.
Persze nem panaszkodunk: van, aki tegnap óta várja itt, hogy Budapestre jusson.
Ja, és azt hiszem, valóban túlzott optimizmus volt romlandó pástétomot hozni magunkkal :-D
VálaszTörlésa sajt nálam van, egy szavatok sem lehet! nem lett túl büdös a bőröndömben :-) á.
VálaszTörlésItten már csak a hideggel kell megküzdeni Bp-en. A rendszer nem omlott össze. Jó utat! Zs
VálaszTörlésHát szerencsésen megérkeztünk; az egyetlen olyan napra szólt a jegyünk,amikor jártak repülők Párizs és BP között... Pénteken Ferihegy, vasárnap és hétfőn pedig Párizs miatt nem volt közlekedés. Úgyhogy az a 2 s fél óra késés igazán baráti volt.
VálaszTörlésA hideggel kapcsolatban egyetértek, Normandiában korántsem ilyen csontig hatoló a tél, mint idehaza.
Totya