A két sztrájktörőről már írtam korábban, de inkább csak a viszontagságaikról szóltam, és kimaradtak a közös élményeink.
Az első közös napunkon, szombaton Avranches-ba mentünk, ahol aznap van piac, jól bevásároltunk sajtokból, szárított paradicsomból, olívából és hasonlókból. Aztán elmentünk a már korábban emlegetett, tarkabarkára pisilt hortenziákkal teli füvészkertbe, ahol persze hortenziát nem találtunk, de kellemes őszi napsütést igen.
A három lány az Avranches-i füvészkert nagy nemtommilyen-fája alatt. (Kérem, aki tudja, írja meg!)
Mamának hála:cédrusfa.
Mamának hála:cédrusfa.
Az egész hetünket végigkísérte Viki igen egyenes jellemű fényképezőgépe: szegénynek egy balesetben örökre kialudt a kijelzője, így aztán mindenfajta képmutatásra képtelenné vált. Ezért hát Viki minden fényképét vakon készíti, és utólag tudja csak számítógépen megnézni, mit is fotózott valójában. Egyébként mostanra bámulatosan hozzászokott ehhez, egy-egy kép sikerül már csak félre, a legtöbb valóban azt ábrázolja, amit szeretett volna.
És Viki a szökőkút túloldalán.
Aztán egy jól megérdemelt ebédet költöttünk el egy étterem teraszán, kilátással a Mont St.Michelre (nagy nehezen találtunk egy ilyen helyet) és az egész öbölre. Utána pedig le a tengerpartra, ahol csigákat, kagylókat és köveket szedtünk. (Az a fránya súlyhatár a repülőkön! Ha az nem volna, Kingus most jópár szép kaviccsal (némelyik 3-4 kilót nyomott) lenne gazdagabb!)
A kagyló-és kővadászat közben
Aztán másnap jött az igazi nagy utazás, ugyanis áthajóztunk Granville-ből a közeli szigetekre, nevük Iles Chausey. Hasonlóan Ile De Bréhat-hoz, amelyről Marci és Anita kapcsán már írtunk, számtalan apró szigetből, vagy inkább zátonyból áll, amelyek közül az árapálytól függően több vagy kevesebb lóg éppen a víz színe fölé.
Érkezés a szigetre: szembejövő forgalom
Amikor elindultunk a kikötőből, még nem tudtuk, mi vár ránk, inkább borúsnak tűnt az idő, de ahogy közeledtünk a szigetekhez, láttuk, hogy ott ragyogóan süt a nap, és nagy örömünkre ez egész nap így is maradt.
Viki hívta fel a figyelmem a megdöbbentő hármas tagolódásra: a vízmosta sziklák sötétbarnák, fölötte a vízből kilógók sárgák, és amelyik sziget elég magas, zöld fű borítja a tetejét.
Mivel igencsak utószezonban érkeztünk, éttermet nem, csak egy kis boltot találtunk a szigeten, amely engem leginkább a csehszlovák "Potraviny"-fílingre emlékeztetett: a tulaj kérésre baguette-ből szendvicseket készített és kávét főzött, amit a hűtőpultok és az árukat tartó salgópolcok között lévő asztaloknál lehetett elfogyasztani. Mi inkább a tengerparti piknikasztalt választottuk, de meg kell hagyni, a szendvicsek finomak voltak.
Mesesziget meseházakkal
A sziget maga pedig egyszerűen csodálatos és azt nagyrészt éppen a természetesség, a civilizáció és a kiépítettség hiánya teszi; ahol nem sziklás tengerpart, ott tiszta zöld és alig-alig van beépítve, és szerencsére turistákat sem kellett kerülgetnünk, úgyhogy nagyon jót kirándultunk.
Felfedező úton a sziget csücske felé
Egy helyen láthattuk a halászok felhalmozott homárcsapdáit, másutt kormoránok szárítkoztak a sziklákon, és a víz elképesztő nyugodt volt, úgyhogy a lehorgonyzott hajók mind gyönyörűen tükröződtek a felszínén.
Homárcsapdák
És a nyugodt víztükör.
Mire pedig hazafelé indult a hajónk, megjött a dagály, úgyhogy azt a kikötőt, ahol pár órával azelőtt kiszálltunk, teljesen ellepte, csak a korlátok legteteje nyúlt ki a vízből addigra, egész kísérteties látványt nyújtva.
A víz alatt két emelet van még, egész bonyolult építményt tettek ide, hogy lehetőleg mindig ki lehessen kötni - de minden alkalomra azért még ez sem elég.
A kirándulások további képei itt láthatók:
(Legalábbis nagyon remélem, hogy működni fog, nem úgy, mint a dagály-fotók legutóbb.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése