Szerencsére kenyeret és benzint azonban útlevél és hivatalos francia fordítással ellátott anyakönyvi kivonat felmutatása után bárkinek adnak, úgyhogy legalább utazni tudtunk. Ja, és addig is a Mekiből internetez(get)ni, bár a végén nem mentünk többet a helyi egységbe, miután az érkezésünkkor hárman-négyen néztek ki vigyorogva a pult mögül a rotyogó olaj mellől, hogy "ITT VANNAK!" Hogy milyen néven illethettek bennünket, jobb nem találgatni, de az szerintem tényleg mindennek a legalja, amikor az embert a mekdonálcból nézik ki. Úgyhogy végül kerestünk egy másikat, kicsit messzebb, kicsit hidegebb, de ott még nem ismertek.
Egyébként ha az ember felveszi a ritmust, ez a lassúság inkább nyugalomnak tekinthető: az 1-2 órás sziesztát a legtöbb helyen tartják, még a bankok is bezárnak délben, viszont szerencsére az éttermek pont nyitva tartanak, különben hiába tartana mindenki más is ebédszünetet. Mégsem olyan bolondok ezek a franciák!
Az apály főként ködben durva, egészen elveszettnek érezheti magát az ember. (Kriszta háta mögött a tenger - helye - látszik.)
Egyébként időközben elkezdtem dolgozni, mai magyar viszonylatban nem számítana sok munkának, inkább az a fárasztó, hogy napi 8-10 órában franciául kell hallgatni és beszélni. Hogy a franciáknak genetikailag mások-e a hangképző szerveik, vagy csak a hosszas és durva fizikai ráhatás (értsd: éveken át tartó raccsolás és orrhangon való beszélés) következtében deformálódnak-e, nem tudom, de nekem estére igencsak elfáradnak azok az izmaim, amelyeknek a nevét már az anatómia-szigorlaton sem tudtam, de a lényeg, hogy mindenféle mozgásra tudják rávenni az ajkakat, a lágyszájpadot, a nyelvet, a nyelvcsontot és ki tudja még a fenét, ami a szánkban van. Múlt hét végén a torkom is elkezdett kaparni, és tudtam: aznap túl sokat raccsoltam. Már el is határoztam, hogyan fogom másnap csökkenteni az adagot, hogy kíméljem hangképző szerveimet, amelyek számomra végtére is munkaeszközök: a szótárat bújtam olyan szinonimákat keresve, amelyekben nincs, vagy legalábbis kevesebb az r betű, hogy ezzel is csökkentsem a károsodást. Másnap reggel azonban orrfolyással és torokfájással ébredtem. Megmenekültem: csak megfáztam, és nyugodtan raccsolhatok tovább, sőt, pár napig az orrhanggal is kevesebb gondom volt, feltéve persze, hogy egy-egy jól sikerült kiejtés után az orrhangot biztosító dugó azért bennmaradt...
Apálykor szárazra került hajók (na ezt lopja el valaki!), háttérben osztriga-telepek, épp szintén szárazon.
Kriszta meg elkezdett nyelvtanfolyamra járni, amit többek közt az tett lehetővé, hogy vettünk neki egy autót. Ez így elsőre persze marha jól hangzik, de valójában egy Renault-ról van szó... (Aki ismeri a történetét, hogy mit szívtam annak idején a Mégane-nal, tudja, miért írom ezt.) Hiába minden korábbi fogadalom, hiába a jóbarátok óvó szava (Szepi: "Soha ne vegyél olyan autót, amelyiknek egy nagy p...i a jele!" - Megjegyzem, neki is rönója van!), mégiscsak megvettük. Kép még nincs róla, de gyönyörű, és jól megy, meg minden, 16 éves (ez a legszebb kor...!), 220 ezret futott, alig 1-2 helyen van megnyomva (legalább nem kell annyira félteni) és annyit mutat a kilométerórája, amennyivel megyünk... Egyetlen apró hibája, hogy mielőtt megvettük volna, kicsit piszkosak voltak az ülések. Nem baj, mondtuk a neppernek, majd veszünk rá új huzatot. Azonban a tényleges átvétel előtti hetet a nepper és jóképességű csapata az autó átvizsgálásával, a szükséges javítások elvégzésével és vizsgáztatással töltötte. Annyira lelkesek voltak szegénykéim, hogy még az ülést is kipucolták. Még ez sem lett volna baj, de valami olyan ultrahatékony szagtalanítót használtak, hogy valóban semmi mást nem érezni az autóban, mint ennek a szuperszernek a művirágba oltott hajzselé-szagát. Aki beül, úgy jár, mint a menzára járó diák: másnap délig bűzlik a zsírszagtól az iskolaköpenye, de akkor meg újra oda kell menni, úgyhogy sosincs vége. Lassan azért kiszellőzik, és ezzel az autó utolsó hibája is az enyészeté lesz.
A nyelviskoláról egyébként majd Kriszta ír, megígérte.
Bámulatos szakértelemmel szedem ki a kagylót a kövek közül
Itt jártunk ma. Egxébként épp apály van. (Szerencsénk volt, hogy elkaptuk egy nyugodt pillanatot a sok furdőző nélkül!)
Nem tévedés, ez a teljes mai zsákmány, öt szem kagyló; talán egyszer lesz több is. Mindenesetre kagylót szedni jó mulatság, engem leginkább a gombászásra emlékeztet. Amikor egy zacskónk volt a kagylóknak, és Kriszta sürgetve hívott magához, hogy beletegyen ő is egyet-egyet, felidéztem keresztanyám, Gita örökérvényű mondását, aki keresztapámnak szokta mondogatni gombaszedés közben: „Azért amit útközben felrúgok, azt fölszedhetem, ugye?”
"Legalább amit felrúgok, azt!" (Háttérben már megint mindig ugyanaz.)

Apa (fehér), anya (barna) és gidájuk. Ugye, milyen gyönyörűek? :-)
Jó éjt mindenkinek
Ne bántsuk a rönó jelvényt, tiszteletbeli magyar termék! Yvaral Vasarely, a mi Viktorunk fia tervezte :)
VálaszTörlésEzt nem tudtam, de magyar vagy sem, Szepinek igaza van az egyertelmu hasonlsag tekinteteben...
VálaszTörlésÖrömhír: Pünkösdkor tényleg megyünk Franciaországba. Ha ráértek, meg szívesen láttok, akkor vasárnap lelátogatunk hozzátok. (Péntek reggel indulunk Pestről, szombaton keresztelő, vasárnap lelátogatás hozzátok, hétfő pihenés Párizsban, kedd visszaindulás). A nem vallásközeli embereknek megfejtés a kódhoz: május 23., vasárnap, Pünkösd. Ld. még "fürdőkád", aki nem értené, annak kifejtem.
VálaszTörlés