Az első látogatók

Régen írtam, de nem pótolok be mindent, hogy olvasható maradjon a blog, inkább csak a legfrissebbet írom meg most: megérkeztek az első látogatók Adriék személyében. Szombat este jöttek meg, Eszke persze aludt a kocsiban a vonattól hazáig, én meg otthon vártam a társaságot, mert ügyeletes voltam, ami azt jelenti, hogy bármikor behívhatnak (és bármikor be is hívnak) a kórházba mindenféle őrültség miatt. Aztán amikor Peti behozta Eszkét a kocsiból, felébredt, és hatalmas "Megérkeztem!" kiáltással adta tudtomra, amit meg kellett tudnom. :-D

Tudom, hogy unalmas, ne írjatok...

Másnap, pünkösd vasárnap szüreteltük az első igazi termést a pontorsoni csoda-biokertből: kb. 20 szem retket, amelyeket természetesen Eszke maga húzott ki a földből. (alig győztem visszafogni, hogy a méreten aluliakat bent hagyja...) Íme a termés a megevés felé vezető út felén:

A lényeg nemigen látszik, de higgyétek el, a tálkában retek van. Saját termésű bioretek. És nem a térdemről.

Aznap délelőttre vártuk Szabiékat (Szabi, Roni, Andi és Beó), akik Párizsból, keresztelőről jövet belekerültek a Nagy Francia Közlekedési Dugóba, azaz a szokásos pünkösdi őrületbe: minden párizsi a tengerhez akar menni, még akkor is, ha az 16 fokos és 4 km-re van a parttól a víz... De kora délutánra testileg épen, szellemileg kifáradva, de csak megérkeztek, úgyhogy este el is mentünk a Mont St. Michelhez és némi kagyló és calvados-szal (helyi specialitás, tkp. almapálinka) flambírozott palacsinta után megnéztük a naplementét; nem volt rossz. Képünk sajnos nincs róluk, de remélem, Beó küld legalább egyet a 400-ból, amelyet aznap készített. (De olyat kérek, amelyen lábak is vannak!)

A kis gyűjtögető a paradicsom kapujában

Másnap aztán a 11 órás reggeli után frissen útra keltünk és elmentünk a tengerpartra, ahol korábban is sok csigát-kagylót gyűjtöttünk Krisztával. Eszke a 3. lépésnél leragadt, számára ez maga a Kánaán: amerre néz, csigaházak, kagylók, minden, mi szemé-szájnak ingere! De azért mégiscsak rávettük, hogy kövessen bennünket  a part mentén, ahol találtunk egy kissé árnyas helyet.

Az a bizonyos árnyas hely. A háttér a szokásos.

Krisztával megpróbáltunk bemenni a vízig, de mivel rajtam nem volt csizma, elég hamar fel kellett adnom, de az iszaptól jó kis jeti-lábam lett, Kriszta pedig néhány kagyló segítségével ork-lábbá változtatta:

A Gyűrűk ura stábja sírva könyörög a receptért!

Aztán 3 órát azzal töltöttünk, hogy kerestünk egy piknik-asztalt, merthogy szerintem abból rengeteg van mindenfelé... Végül teljesen véletlenül Peti pillantott meg egyet az autóból, amely mellett simán elhajtottunk volna.

Ott egy asztal! (A háttérben a tenger látszana, ha nem égett volna ki...)

Piknik után lementünk a strandra, amelyet asztalkeresés közben fedeztünk fel. Vesztünkre, mert Eszke a világ minden kincséért nem akart kijönni a 16 fokos vízből... Végül egy fagyi ígéretével (kivételesen be is tartottuk) sikerült elcsalni őt.

Azért csak el lehetett kapni egy fotó erejéig!

Azért rólunk is készült nyaralós kép:

Elmenőben még láttunk egy nőt, aki egy felnyergeletlen lovat vezetett kantáron egy kutya kíséretében. Aztán felpattant a lóra (szőrén, ugyebár) és leléptetett a tengerpartra. Hát igen, azért vannak errefelé is olyanok, akik tudnak élni...

További képek itt: www.picasaweb.com/tothand/Adriekkal