2010. július 27., kedd

A répapápa avignoni fogsága

Ismét szörnyű hírrel jelentkezem: tegnapelőtt arra lettünk figyelmesek, hogy a répaágyás 70%-át letarolta, meggyalázta, a földdel tette egyenlővé valami. Mostmár biztos, hogy mégsem a macska a bűnös (rehabilitáljuk, mint Rajk Lászlót, de ettől még mindig nem szeretjük és örökre gyanús marad hetedíziglen), hanem valamilyen rágcsáló. Kihúzgálja ugyanis a répákat a földből, majd megrágcsálja. (Ebből látszik, hogy a szembefordítható hüvelykujjról szóló történet nem egyéb, mint legenda. Dajkamese. Méghogy ez különbözteti meg az embert az állatoktól! UGYAN MÁR! Teljesen világos, hogy ez a teremtmény, melyet a rövidség kedvéért csak "a nyúl"-ként emlegetünk, pedig biztosan nem nyúl, szóval világos, hogy ez a jószág mindenféle (nemhogy szembefordítható!) hüvelykujj nélkül is elképesztő rombolásra képes, hihetetlen hatékonysággal. Tehát nem a hüvelykujjon múlik: a felső végtagjukkal markolásra képtelen állatok is legalább akkora pusztítást tudnának véghezvinni ezen a bolygón, mint az ember. A hajlandóság és a képesség legalábbis, úgy tűnik, megvan bennük is.)

Már a múlt héten elkezdte, de kisebb léptékben, aztán kiszórtam némi macskariasztó szaganyagot, és lehet, hogy ez a rágcsálókra csábító hatással van, vagy egyszerűen csak vérszemet kapott a nyúl és meghívta a haverjait, aztán fehérrépamámorban fetrengve dorbézoltak hajnalig. Persze a korábban kihúzgált, megkóstolt majd eldobott répákhoz, amelyeket azért hagytam ott, hogy ha megint jön, inkább azokat egye, hozzá sem nyúlt. És a frissen kibújt retkek leveleit is lelegelte, hogy akadna a torkán.

Akárhogy is történt, a végeredmény lesújtó: a termés nagy része eltűnt, csak a lerágott és megtaposott petrezselyem-szárak maradtak. Jó hír azonban, hogy a paradicsomot és a hagymát, valamint a tökféléket sem szereti, szóval ezeket teljesen megkímélte, kivéve néhány többé-kevésbé letaposott hagymatövet, amelyek útban voltak a retek felé. A paradicsomok közül pedig a magyarok is termőre fordultak, egyelőre 1-1 szem van 2 tövön, de ahhoz képest, hogy májusban már elsirattuk őket, ez is szép teljesítmény.

Egyébként lehet, hogy az illető állat egy hód, akármilyen hülyén hangozzék is ez. Egy alkalommal ugyanis, amikor Kriszta a szomszéd telek állatairól készített videót, teljesen véletlenül rákerült egy hód is (ld. a jobb alsó sarokban). Tudni kell, hogy a legelőt jobbról egy kis patak határolja, amely a mi házunktól is mindössze 25 méternyire folyik, tehát nem is annyira abszurd a feltételezés, hogy onnan került a hód a legelőre, így aztán könnyedén kimászhatott egy vacsora erejéig hozzánk is. Annak idején nem mertük közreadni a sokkoló felvételeket, de most, hogy lehullott a lepel az állat gonosz szándékairól, úgy érezzük, nincs többé helye a kíméletnek vele szemben. (És mi még azt mondtuk annak idején, milyen aranyos!!!)


Az ember egyébként nem is tudja, hová nézzen: középen a kecskepapa játszik kisfiával (avagy utóbbi nyaggatja apját, nézőpont kérdése), a jobb alsó sarokban pedig az első számú közellenség, a nyúl fedőnevű hód.

Az ínyencek kedvéért még egy videó, ahol láthatjuk, miért mondják, hogy ugrál, mint a bakkecske:



Kecskegyerek játszani akar apjával, aki inkább elszaladna, majd kecskemama közéjük ugrik, hogy "Elég legyen már a baromságból!"

Így hát úgy tűnik, hogy erre az évre le kell tennünk nagyívű répatermelési terveinkről, de a sütőtök továbbra is szépen virágzik, sőt, a cukkinin már két kis, pár centis termés is van; drukkoljatok!

3 megjegyzés:

  1. Solymoss Miklós2010. augusztus 2. 1:29

    Csak a magyar fehérrépákat támadták meg? Etnikai vagy rasszista indítékra gyanakodnék! Az ágyás bekamerázására nem gondoltatok még?

    VálaszTörlés
  2. Solymoss Miklós2010. augusztus 2. 1:48

    Rémisztő felvétel! Minden pillanatban azt vártam, hogy az a sunyin mászkáló hódnyúl csipogó hangot hallatva vérszomjasan a kamerásnak ugrik!!!

    VálaszTörlés
  3. Etnikai alapú tisztogatásról van szó, ez mostmár biztos. Ld. a mai bejegyzést. Egyébként most, hogy mondod, valóban vakmerő voltam, hogy olyan közel mentem! :-D

    VálaszTörlés