Mielőtt hazaindulnánk

Régen írtam a blogba, és most egy hétig valószínűleg megint nem fogok, mert hazamegyünk, és végre egy kicsit hosszabban, mint az eddigiekben. De még mielőtt elindulnánk, rajzolok egy helyzetképet az itteni állapotokról, aztán meglátjuk, mi fogad, amikor visszajövünk.

Itt is visszavonhatatlanul elkezdett tavaszodni: sokat süt a nap, persze azért esik is, de ebből néha ilyen dolgok kerekednek ki:

Hogy is mondja a kínai bölcs? Aki lepkét akar látni, annak el kell viselnie a hernyót. (Mondjuk a sűrű tehéntrágya-szag közepette nem tudtam taoista bölcsességgel a camambert-re gondolni, de a szobából látva a szivárványt - marha okos lettem egyszerre...)

 Meg persze a madarak is megérzik, hogy tavasz van:

És ami a rosszabb, hogy a hangyák is. Beköltöztek a konyhánkba, de tegnap este megtaláltuk a fészküket két fiók között. (Azok kedvéért, akik jönnek majd hozzánk: SEMMIT nem tartottunk és azóta sem tartunk AZOKBAN a fiókokban. Ha valami mégis lesz ott, az utólag került bele a fiókba. Ha pedig valamit mégis ott tartottunk volna azelőtt, azt nem fogjuk soha többé használni.) Jó kis gyakorlat ez nekünk kertesház témában, fel is tettem a kérdést, tényleg akarunk-e majd egyet, de Krisztának mára sikerült őket szépen kitessékelni (a kis pajkosok a porszívó csövén át szánkáztak mindenki számára megfelelőbb helyre), és reméljük, hogy amikor visszjövünk, marad még valami a konyhából. 

Mindenesetre a veteményesünkben elkezdtek hajtani a növények, és talán esik már elég eső (az ültetés utáni héten ui. pont egy csepp sem esett), hogy kibírják a távollétünket:

Ez itt a sáfrány (vagy valami virulens gaz, amely még intelligens is, mert egy sorban hajt, hogy azt higgyük, értékes, és ne irtsuk ki), balra hátul (elvileg) kapor...

Múlt szombaton egyébként ismét elmentünk kirándulni, de persze Murphy mester működött, úgyhogy egy heti szép idő után esett egész hétvégén, így kicsit átfagytunk, de nem kirándultunk nagyot, úgyhogy erről fotó és történet sincsen. (Hát igen, így kell érdekes blogot írni, és fenntartani az olvasottságot! :-D )

Tegnap pedig megvolt az első francia vendégünk, egy pszichiáter rezidens lány, aki eredetileg Rennes-i, de most a kórházban lakik, amíg itt van gyakorlaton, és büszke lehettem, hogy olyan feleségem van, aki a (nem mellesleg tökéletes) lasagnához maga készíti a besamelt... Hát igen, az biztos, hogy nagyon jó dolgom van! A vicces az volt, hogy azt hitte, a város másik végében lakunk, úgyhogy kocsival jött, miközben 300 m-re lakik tőlünk. Mondjuk épp ügyeletes volt, ezért egyszer be is hívták valakihez, aki pánikrohamot kapott, de 15 perc alatt elrendezte a dolgot (a beteg tulajdonképpen magától helyrejött, mire odaért - mindig mondom, hogy a természet gyógyít a legjobban!), de legalább ezzel behívással kaszált némi zsebpénzt az ügyeleti alapdíja mellé. (Az összeget orvos barátaim egészségének védelmében olyan kódolt formában teszem közzé, amit ők nem tudnak feltörni: ha 5 Euróval többet kapott volna, akkor 5-tel kevesebb ütötte volna a markát, mintha 70 Eurót adtak volna ezért az egy behívásért.)

Nem mintha nem lettem volna én is hullafáradt egy napi majd még egy esti (már ha ennek így van értelme) franciául beszéléstől, de szegény Kriszta a végére azt mondta, úgy érezte magát, mintha francia tv-t nézne: ketten beszélnek (a tv-ben is általában egy riporter meg egy bevándorló van, úgyhogy ez is nagyjából stimmel), és ugyanaz az ólmos álmosság kerítette hatalmába, amely miatt pillanatnyilag 4 megkezdett, de be nem fejezett filmünk van (mivel ő elaludt a harmadánál, nem akartam egyedül befejezni, hogy aztán ne kelljen egy fél filmet újra megnéznem), és amely miatt a Csillagok háborúja-szexalógiának is éppen a felét látta, de ez nem három teljes részt jelent persze, hanem mindegyiknek a felét. (A másik felüket az én elbeszélésemből ismeri, egy órát egy percben előadva...) Szóval ugyanaz az álmosság jött; azt szokta mondani, a filmnézés közben azt gondolja, "Milyen jó is lenne ledőlni és úgy nézni!" Aztán amikor ez megvan, az jut eszébe: "Egy kicsit becsukom a szemem, mert nagyon fáradt." Ekkor - hogy, hogy nem - elalszik. A legszebb az egészben, hogy, mint a prérifarkas, aki minden alkalommal szentül hitte, hogy a rajzoló akarata ellenére is elkaphatja a Gyalogkakukkot, Kriszta is minden egyes esetben biztos benne, hogy szó sem lesz elalvásról. Ezúttal nem.

Naszóval elmesélte, hogy ugyanez az álmosság kezdett úrrá lenni rajta, de kivételesen siekrült mindkettőnknek ébren maradnunk, ami azért sokat lendített az este sikerén. (A hangyafészket azután fedeztük fel, hogy a vendégünk elment, ami nagy kár, mert igencsak felélénkültünk tőle; egyfelől a harci kedv miatt, másfelől meg mert nem győztünk vakarózni a rajtunk szaladgáló képzelt hangyák miatt...)

Egyébként a Picasára feltettem belső képeket is a házról, akit érdekel, vagy szeretné látni, hová is jön:
http://picasaweb.google.com/tothand/AHazunkInnenOnnan

A választásokig feltehetően utolsó bejegyzést egy gyakorlati megjegyzéssel zárom: sajnos a blogon nem lehet beállítani, hogy automatikus jelzést küldjön, ha új bejegyzés születik, ami nagy baromság, de más blog-oldalakon sem működik; biztos valami olyan oka van, ami miatt valaki véresre keresi magát. A lényeg, hogy Csír ötlete nyomán aki kéri, annak szívesen írok minden alkalommal egy kétszavas mélt, amely jelzi, hogy új belegyzést tettem fel. Szóval aki nem szeretne naponta hiába klikkelni a "Kedvencek" menüre (már hogyne lenne benne?), az szóljon, és megkönnyítem az életét.

Sok csók mindenkinek, remélem, nemsokára élőben is!